|
Témaindító hozzászólás
|
2012.08.02. 13:42 - |
Az erdő mélyén található a Szentek erdeje. A legenda szerint az egyik fiatal
vámpírlány meg akart szökni a kastélyból, hogy ember vérét szívhassa. Ám
eltévedt a hatalmas rengetegben. Több hétig keresték mind hiába, mikor
testvére halványlila fényt vett észre. Követte, és végül megtalálta húgát a
Szentek erdejében, egy fa melett. A lila fény, nem fény volt, hanem a virágok párája,
de atestvér mégis meg volt győződve róla, egy szent adta visza testvérét...
Keskeny és kiszámíthatatlan ez az út, nem ajánlott egyedül járni rajta könnyen ellehet tévedni annak ellenére is, hogy több száz éve járod, esőben elmosódik az út és járhatatlan, akkár a monszun időben hónapokon át el lehet zárva a külvilágtól a kastély |
[19-1]
Hálás voltam neki, hogy eltűntette a a jeget teljes egészében. Mikor felajánlotta, hogy meghív egy italra kicsit furcsálottam. Miért is akarná valaki meghívni a vén, foylton morgó Lerman-t? Nem is firtattam ezt tovább magamban, kíváncsi voltam a Dobovenek italára.
-Rendben, elfogadom.-mondtam és felnéztem az égre. Már kezdett sötétleni, néhol csillagokat is véltem felfedezni. Eddig elbeszéltük volna az időt? Úgy tűnt, ismét cserben hagyott az időérzékem. ... |
Csak megráztam a fejem válaszul, nem akartam megszólalni féltem, hogy a végén elsírnám magam, soha nem voltam ilyen állapotba de most valahogy előjött. Hajamat a szemembe söpörtem így nem lehetett látni a szemem, láttam fáj a keze, kezeimet az övére raktam éreztem ahogy megrándul, a maradék jeget is eltüntettem így már nem fájhatott neki.
- Tudod..- itt abba hagytam a mondott - Sajnálom -ráztam meg fejem, kikéne békítenem? Hajamat arcomból kifújta szél.
- Meghívhatlak egy Doboven féle italra? - Mosolyogtam rá, híres volt az az italom. Ahogy mosolyogtm próbáltam eltüntetni a könnyek nyomát de a fénybe megcsillant, reméltem nem veszi észre.
- Nem fognak kedvesnek hívni nyugi majd azt mondom ez volt a vesztes dolga- Nevettem fel, jézusom mikor is nevettem utoljára? 1870-ben? |
Eddig is tudtam, hogy Nancy nem szimpatizál velem, és azt is tudtam, hogy nem fog megelégedni ennyi válasszal. De többet nem mondhattam el, hiába akartam. Mikor a másik kezemet is lefagyasztotta, már nagyon dühös voltam, de nem üvöltöztem, csak felszisszentem. Aztán leengedte a karjait, és a földet kezdte pásztázni. Egy pillanatig nem tudtam mit is mondhatnék, aztál végül kinyögtem valamit.
-Ennyi amit udhatok, ha többet akarsz Feartless-el beszélj. Vagy ülj be néhány napra a könyvtárba.-mondtam, majd egy kis életet próbáltam lehelni a karjaimba... |
Valamiért nem akartam elengedni, talán azért mert nem válaszolt rendesen a kérdéseimre vagy inkább azért mert nem akartam egyedül lenni, több éve senki nem tudta megolvasztani a jégszívemet de nem is akartam, ez a férfi a ridegségével mégis kicsit felolvasztotta, megint szemtelenek nevez hát jól van, akkor az is leszek, másik kezét is megfogtam és azt is jég vette körül majd kicsit keserűen néztem rá majd megráztam a fejem. Még nem engedem el, mind két vállát fogtam de közben a földre bámultam és egyáltalán nem volt mosoly az arcomon, kezeim magam mellé hulltak és a jég is elpárolgott, még mindig csak a semmit bámultam szemeimbe könnyek gyültek, nem néztem fel rá. |
Hangosan felmordultam, majd ökölbe szorítottam a kezemet, próbáltam feltörni a jeget, azokkal a-be kell, hogy valljam-gyöyörű bicepszekkel. De a lány erősen tartotta azt.
-A szellemek az őreink. Megbízhatóak, és fizetni sem kell nekik. Azért vannak itt, hogy az esti portyázókat elijesszék, vagy...nos maradjunk annyiban, hogy ...-húztam el az ujjam a torkom előtt, mint egy kést.-Nem engednek be sem embert, sem vámpírt, sem vérfarkast. De a bennt lévőket sem engedik ki. A kiképzést azért ilyen, mert csak. Erről nem beszélhetek, de nagyon hasznos lehet, ha egyszer összetalálkoznátok egy vérfarkassal...csupán véletlenből.-Az utolsó kérdésen kissé elgondolkodtam. Mit rejt a kastély.
-Mit rejt a kastély? Hm. A kastély nagyon sok mindent rejt. Mindent hall,lát és érez. Hajdanán amikor sok vámpír lakott benne, csak úgy sugárzott belőle az otthon melege. Nézz rá most-mondtam és a kastély felé fordultam. Sötét volt és nagyon üres.-A kastély olyan mint egy nagy, és rettentően öreg nagypapa. Csak azok előtt fedi fel a titkait, akikben megbízik...mint Mary. Szinte sosem beszél, és a kastély valamennyi titkát tudja.És nem is szemtelen.-itt újra visszafordultam Nancy felé és szúrósan néztem rá.-Ha a titkokra vagy kíváncsi, akkor türelmesnek kell lenned, és ha ez a nagypapa úgy dönt bízik benned, majd...felkeres. Igen mondjuk így, felkeres. De többet nem mondok, és örülnék ha végre felolvasztanád a karom, mert még nekem is rengeteg dolgom van.-mondtam egy műmosoly kíséretében. |
Láttam nem bírja már sokáig, na jó hozzuk elő igazi éned.
- Igen szemtelen vagyok megesi- mosolyogtam és a jég feljebb kúszott. És néztem rezzenéstelenül.
- Hogy miért vannak itt szellemek? Miért ilyen a kiképzés? Mit rejt a kastély- néztem fel rá de igazábból már sajnáltam, nem akartam neki fájdalmat okozni nem voltam ilyen de nagyon kelletek a válaszok, erősebbnek kell lennem..ha az a férfi megtalál... |
Elhúztam a számat. Ismét befagyasztotta a kezemet. A fenébe is a dühkezeléssel. Akarva akaratlanul is vicsorogni kezdtem, majd összehúztam szemöldökömet. Kicsit elgondolkodtam, de végül válaszoltam.
-Még mindig szemtelen vagy, ugye tudod-mondtam majd lassan kifújtam a levegőt, megelőzve vele, valódi énem feltörését.
-Milyen kérdések?-kérdeztem, miközben mozgatni próbáltam az ujjaimat... |
Ránéztem szúrósan, majd úgy döntöttem mivel nem figyel rám újra befagyasztottam a kezét és nemis engedtem most fel. Így végre rámnézett, apám milyen szemei vannak, már nem mosolyogtam hanem farkas szemet néztem vele, komoran.
- Kérdéseim vannak, és teszek a recepciósra ő ezeket nem tudja megválaszolni a szabályok se izgatnak, betartom ha akarom. Jobb lenne ha vlaszolnál mert sajnálnám azt a szép kezdett letörni- néztem üveges tekintettel bár a végén elmosolyodtam. |
Éreztem, ahogy a karomra tette a kezét, majd csak egy éles fájdalmat, ami gyorsan tova is tűnt.Élesen a lányra néztem, majd mélyen beszívtam a levegőt. A kastélyra néztem, az egyik emeleti ablakra. A vörös bársonyfüggönyök mögül kikukucskáló férfit egyből felismertem. Egy ideig farkasszemet néztünk, majd a függönyt elhúzták. Néhány pillanattal késöbb halk zenét véltem felfedezni. Zongora.
-A szabályokról én nem tehetek, csak a betartatásuk a dolgom. Ha valamelyik szabályy zavar akkor arról ne velem beszélj.-mondtam még mindig az ablakot nézve. Végül ismét Nancy felé fordultam.
-Ismered Mary Linn-t? Ha nem a recepción, vagy a konyhában találod. Jobb minden varrónővél. Talán a toppodat is megmentheti.-mondtam majd még egyszer utoljára az ablakra néztem.. |
Ránéztem és próbáltam lassan venni a levegőt, majd amint eszembe jutott hol vagyok és mit csinálok, utána nyúltam és egyik bicepcérre tettem kezem és jéglepte el karját, nah igen kitünően irnyítottam, sokáig tanultam.
- Egyet nem bírok ha szabályokat állítanak fel, okés?- néztem majd kezem elemeltem és a jég is eltünt.
- Amúgy Nancy vagyok, Nancy Doboven - mosolyogtam majd a felsőmre néztem mi darabokba lógott, megjelent a bőröm itt ott miatta.
- Kedvenc toppom volt- morogtam és felnéztem a nálam egy fejjel nagyobb férfire. |
Leengedtem a kardomat, majd elnyomtam mosolyomat.
-Ne húzza ki nálam többször a gyufát Miss. Doboven. Az ön érdekében ajánlom.-mondtam majd lehajtottam a fejemet. ~Jobb embernek kell lenned, jobb embernek kell lenned~mondogattam magamban kis mottómat, amit oly sokszor megszegtem.De félretéve egómat lassan bólintottam és újra megszólaltam.
-Meg kell jegyeznem, hogy egészen jól...khm...nagyszerűen harcolt.A diákok többsége az első kardcselnél kiesik. Nem tudom hogyan, nem is érdekel igazán, de szépen irányította a jeget is.-mondtam, és saját magam is megdöbbentem újfajta hanglejtésemen. Olyan frucsa volt...olyan kedves? Elhessegettem ezeket a gondolataimat, hisz az elmélkedés csak vékony karú, bölcs férfiaknak való.
-Menjen vissza a kastélyba, hamarossan vacsora-mondtam, elvettem a kardját majd egy másik útvonalat választva elindultam a kastély felé. |
Hangosan ziháltam, a jég idomítás nehezebb volt mint a legtöbben gondolták volna, toppom már cafatokba lógott rólam, ahogy hozzám simult gyorsabban vettem a levegőt, éreztem a férfias szagát mi végig szállt egész énemen. Amint behuyntam szemem és újra kinyitottam már a régi szem színem volt és a jég eltünt már csak a párája maradt. Hátra fordítom fejem így láttam őt, láttam azt az önelégült vigyort. Közelebbről megnézve nem is volt olyan vészes. |
Talán mondanom sem kell, eléggé ledöbbentem a képességén, bár volt már dolgom hasonló diákkal. Többek között Miteen-nel is. De ő csak irányította a vizet, le nem tudta fagyasztani. Jéggel szemben nem volt még tapasztalatom. De nem volt sok időm gondolkodni, bár csak a lábam vagyott le,úgy éreztem mintha egészen az agyamig és a szívemig kúszott volna. A tőrszerű jég pedig ráadás is volt. Be kelett valanom magamnak, eddig ő bírta a legtovább a tanítványaim közül, és a technikája is szép volt, bár még kissé fejletlen. Gyorsan latolgatni kezdtem esélyeimet, majd csak ösztönösen felordítotam. A jég kissé felrepedt, nem annyira mint akartam. De legalább eltudtam hajolni a jégtőr elől. Valamennyire. A vállamba fúródott. Hangosan felmordultam, de végül széttörtem a láb bilincsemet. A kardomért vetődtem, majd egy ugrással Doboven mögé kerültem és a nyakának szegeztem a kardot.
-Matt. -mondtam és elmosolyodtam. |
- Egy menet van- Néztem rá és nem vettem fel kardom, rá mosolyogtam és szemem neon kék lett, lábamtól egy egyenes úton jég kezdet el felé kúszni és befagyasztotta az egyik lábát, kezembe egy tőr alakú jég jelent meg és felé rohantam, felemeltem és felé vágtam, bár jég volt nagyon szilárd és éles.
- Sakk - mosolygok rá |
Úgy terveztem, hogy a harc elején csak felmérem a képességeit. Egészen jól forgatta a kardot, bár egyáltalán nem hárítottam. A második vágásnál újra elöntött a düh, de tartottam még magamat. A fejbevágástól nem láttam tisztán a két szememmel. Behunytam őket, hogy gyorsabban menjen el a fájdalom, majd figyelni kezdtem-a harmadikkal. Hirtelen pördültem meg, elééptem, majd ismét egy csavaró mozdulatot alkalmaztam. Végül becsuktam harmadik, és kinyitottam első két szememet. Mikor láttam, hogy kardja végre a földön van a fegyvere, hátrébb léptem, majd így szóltam:
-Én nyertem az első menetet, vegye fel a kardját kisasszony-azzal ismét egy támadóállásba áltam, és megvártam, amíg a lány ismét felkészül... |
Gyorsan közeledett felém de én csak nyugodtan álltam és vártam rá, megpróbálta kezemből kicsvarni a kardot de azonnal fogtam a lapot és már meg is fordúltam, a kard fém élével vágtam kezét végig és hasába belekönyököltem majd térdel fejen vágtam. Hátrább ugortam majd vártma hogy magához térjen igen csak ideges volt de engem nem igen zavart, most én támadt neki rohantam majd újra hasba rúgtam és kardommal megint végig vágtam kezén, tudtam gyorsan begyógyúl így mélyebbre mertem vágni, a háta mögé érkeztem és onnan halkan siettem a háta felé hogy beleállítsam a kardot. |
Bőrdzsekimet a vállamra hajítva értem ki a kis tisztásra. A lány már ott volt,akarva akaratlanul is vicsorogtam. Az első nap kikezdeni velem? Nem jó döntés. A kezemben két kardot tartottam. A kastély gyakorlókardjait. Kétélű kardok voltak. Egyik felük fa, másik fém. Én kimondottan utáltam őket, de ez itt most mellékes volt.
-Nesze-mondtam és Doboven felé dobtam az egyiket. Bőrdszekimet én is lehajítottam a fűbe, majd felvettem a támadópózt. Néhány pillanatig vártam, hogy eldöntse, akar -e kezdeni. De ő továbbra is várt. Vettem a célzást és támadtam. Egyből egy trükkel kezdtem, megpróbáltam kicsavarni a kardot a kezéből... |
Aznap a gyakorlaton szádékosan későn jelentem meg, lassan léptem az erdőbe és szét néztem, fel kellet mérnem a tájat az össze csapás miatt, azt hiszi könnyen legyőzhet? ugyan már lassan álltam meg tőle nem messze, már láttam most fortyog a dühtől de én csak néztem nyugodtan.
- Nem kell a beszéd, kezdjük- vettem le pulcsim és a földre dobtam, feszülős topom megjelent és én a férfira néztem, nem mozdultam ezzel sugalva, hogy kezdjen ő. |
Az erdő mélyén található a Szentek erdeje. A legenda szerint az egyik fiatal
vámpírlány meg akart szökni a kastélyból, hogy ember vérét szívhassa. Ám
eltévedt a hatalmas rengetegben. Több hétig keresték mind hiába, mikor
testvére halványlila fényt vett észre. Követte, és végül megtalálta húgát a
Szentek erdejében, egy fa melett. A lila fény, nem fény volt, hanem a virágok párája,
de atestvér mégis meg volt győződve róla, egy szent adta visza testvérét...
Keskeny és kiszámíthatatlan ez az út, nem ajánlott egyedül járni rajta könnyen ellehet tévedni annak ellenére is, hogy több száz éve járod, esőben elmosódik az út és járhatatlan, akkár a monszun időben hónapokon át el lehet zárva a külvilágtól a kastély |
[19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
